Nem, nem. Ez a hét nem kellett volna. Ha kicsit Babitstól is idéznék, akkor most "csak csend és hó és ....." és takony (ez saját) uralkodik körletünkben. A csendet meg tudom törni, a havat el tudom hányni, de ez utóbbi förtelemtõl nem tudok szabadulni, az Egér-féle házipatika után saját gyógyírek után kellet néznem, jelenleg a reggeli halolaj plusz C-vitamin, és esti C-vitamin plusz vegyespálinka-gyógymódot próbálgatom. Mirõl is lehet írni, ha nem történik "semmi". Talán angolosan az idõjárásról, ami mindig van, vagy néha nincs. Hogyhogy?? Jelenleg a szokásos januári viharokat éljük, amikor nagyon beindul, arra mondja az izlandi nyelv, hogy "ovedur" (a "vedur" idõjárást jelent, az "o" képzõvel pedig olyan rossz idõt, ami nincs is /gyengébbek kedvéért: "vinur" - barát, "ovinur" - ellenség/. Ezzel a négy szóval egy ügyesebb ember már hónapokat elvegetálhat a szigeten, ha jó idõ is van, meg barátja is van, aki eltartja.)

Ami a napokban dúlt, arra a rövid és szigorú "storm" szó illik, 9-11 erõsségû szél (a szélskálán 12-ig mérnek) havazás, ami változhat havas esõbõl jégesõvé, és mint megszállott kozmetikus üzen hadat az ember mitesszereinek is, de síszemüveg nélkül permanens hátramenetre kényszeríti a gyaloglót, aki bízhat egy stabil keréknyomban, és a jármûvel közlekedõk éleslátásában. Ilyenkor az egyik legveszélyesebb jószág a hókotrógép, aminek nagyobb a hatékonysága, ha lendületbõl támad, ezért a gép hangját meghallva a gyalogos jobban teszi, ha a járda felõli oldalon beveti magát a hóba, különben a gép csak vészfékelni tud, ami többtíz méteres fékutat jelent . Gondot okozhat, ha mindkét oldalon van járda, de rövid fejszámolás után ki lehet spekulálni, merre szoktak túrni, és a másik irányba ugrani, ha nem sikerült, akkor majd legközelebb, és az ember legalább azzal a jólesõ tudattal térhet nyugovóra, hogy megint tanult valami újat. A hóval lepett útnál a frissen túrt út néha még veszélyesebb is tud lenni, mivel ritkán kaparnak "csontig", hanem csak egy optimális magasságra faragják a havat átmenetileg a kátyúkat is betömve, viszont a kotrólapát munkája során irtózatos erõvel vés, rövid idõre megolvasztva a havat, ami azonnal visszafagyva tükörjég-foltokat varázsol az útra, ezen az óvatlan bohó akkorát perecelhet, mint az ólajtó, átmenetileg mosolyt varázsolva a fagyott arcokra.

Ilyenkor nem lehet elutazni (bar ebben fokozatok is vannak, pl. személyautókkal már nem, kisebb terepjárókkal már nem, már nagyobb terepjárókkal sem, és mindenki maradjon a seggén), betartandó aranyszabály, "túrt utat túratlanért el ne hagyj", ha muszáj, akkor a rendõrök állják el a faluból kivezetõ utat, kiröhögve a beléjük botlót. Mert ezzel nem lehet viccelni, a magát hõsnek képzelõ utazó elõbb-utóbb biztos, hogy elakad. Hét közben a keleti partról mutattak képeket, ahol az út elején még látható helyen volt kiírva, hogy járhatatlan ("ofaert"), mégis a Jeepbõl a viharba kiküldött tudósító mögött csak úgy húztak a magukat és autójukat elég erõsnek érzõ bátrak, hogy késõbb a nyomukba eredõ TV-s terepjáró kamerájának szolgáltassanak témát, árokba fordulva. Nyomorult riportert persze megint kizavarták, és az operatõr a jó melegbõl vette föl az elemekkel küzdõ beszélõt.

A szél erejét jól jellemzi az a dõlésszög, amivel a gyalogos próbálja leküzdeni a testének feszülõ szélterhet, ám a váratlan szélcsend akár hasra eséssel is megörvendeztetheti, nem beszélve a hegyekben a szerencsétlen helyeken összehordott rengeteg hóról, amibõl néha még lavina is leeshet. 
A képen a magát szerencsésnek mondható gazda áll felig betakart háza mellett, amire vasárnap reggel tört a hó, ahol csak néhány ablakot tört be, ám a szabadban tárolt gépeket tönkrevágta. Egyszer én is összemérhettem magamat "Szél úrfi"-val. Akkortájt egy kétszintes társasházban laktunk, L-alak, négy lakás lent, fent, tengerpart, hullámmoraj, tompítatlan szél telibe. Déltájban gondoltunk arra, hogy hétköznap lévén feladnánk egy levelet a postán (tudnivaló, hogy már vagy négy napja nem tudott kikeveredni a fjordunkból valami eszement front, és csak keringett törve ablakot, bontva háztetõt plusz egyebek), és közben az autóban az akkor meg kétéves Marci is elalszik. Alkalomhoz illõ síruhában közelítettük meg a jármûvet, kihasználva a pillanatnyi szélcsökkenést, szeretteimet besegítettem a helyükre, többszörösen is bevágva bebiztosítottam annak a nyomorult Skodának az ajtaját, és igyekeztem elfoglalni helyemet a volánnal. A földszinti ablakban még láttam a szomszédunkat, aki tán az uszoda felõl déli irányba repülõ kiskorúakat számolgatta, tekintetünk találkozott, majd vidáman odaintettem neki, amit nem lett volna muszáj, mert ekkor ért véget az átmeneti szélcsökkenés, és újult erõvel indult a támadás. A tengeri oldalról érkezõ, és a ház L-jén megtörõ szél találkozott az utcán egyenesen nyomulóval, ezek vektoriálisan összeadódva már nem engedték, hogy ki tudjam nyitni a kocsiajtót, a kilincs még csak-csak emelkedett, de ajtó az nem mozdult. És ekkor valami elkezdett tolni, en pedig a kocsi tetejét simogatva kénytelen voltam szélirányban topogva engedelmeskedni, míg egyszer csak véget ért az áramvonalas korpusz, pillanatig meglepve próbáltam kitalálni, mi jöhet még, ekkor egy szélroham kinyomta alólam lábaimat, így seggre ültetve, mint farszánkón vitorlázva tolt át a jeges úttest másik oldalara, ahol egy hókupac mögé kecmeregve vártam ki azt a néhány percet, míg ismét eséllyel vághattam neki a kb. 15 méteres messzeség leküzdésének. Ha pont jön egy autós, biztos, hogy a látványtól a térdét csapkodva hajt át rajtam. Az ablakból a szomszéd még ugyanazzal a bennakadt levegõvel tátotta a száját, az autóban pedig kedvesem hangjában nem kevés szemrehányással kérdezte: 
- Hol voltál?
- Nõnél - most mi mást mondhatnék, úgysem hiszi el.
De van remény, mert nemsokára, 22-én nevezetes napra virradunk,(január 22-e "bondadagur", ami a férjek napja, akiket örvendezve köszöntenek a család tagjai és megköszönik, hogy túlélték a telet, aminek meg nincs vége, de akkor is most köszönik meg) kiderül az idõ, kedvesem estére ünnepi vacsorát készít, az asztalon friss virágcsokor (nekem veszi), apró ajándék, sok hála. Tán még vasalni is fog.