1970, 1980-81, es 1991 után ismét egyfelé fordulnak a tekintetek,
a gyerekek lepisszentetnek a hírek alatt, és büszke a nép. A Hekla,
mely cégeknek lett "zászlósanyája", nevét kölcsönző keresztanyja,
ismét figyelmet követel magának.
A tegnapi ideális kitörési es vulkánkukkolási idő után (felhőtlen
ég, napsütés, és odafönn csak enyhe szellő vakaródzott) mára némi
változás állt be. Az első nap az enyhe déli szél a füstoszlopot
észak fele fújta, a műholdas képen jól látható a fehér folt ahogy
a füst szétterült (a területen nem szabad repülni, az utasszállító
gépek kerülnek egy kicsit). Már a Skagafjordban (kvázi szomszédunkban)
és Akureyriben is érdeklődve tették ki az amatőr vulkanológusok
az Osztap Bender féle fehér kistányért (az olvasottabbak kék szegelyűt)
és nem hiába, mert kis várakozás után találhattak benne vulkáni
hamuszemcséket. Reggelre azonban megfordult a szél,és most északról
fújja és kavarja kb. 15 m/s sebességgel a hóval együtt, kilőve
ezzel a mára betervezett sielést is. Az újabb képek közül a közeli
felvételt 18 óra 30-kor keszitették Vestmannaeyjaról (kicsit furcsanak
tűnhet, de onnan látták a legjobban).
A légifelvételek alapján 6-7 km hosszúra becsülik a repedést.
Nem tudni, mikor lesz ismét olyan az idő, amikor repülővel meg
lehet közelíteni a kitörést, reméljük a legjobbakat, és az újabb
képeket.
A 12:00 rendkívüli hírekben a helyszíni tudósítók hoppon maradtak,
a Hekla felhőbe bújt, a vulkánból semmit sem látni, csak a brummogását
hallani. A szélirány megfordultával a füst dél felé terül, magassága
kb. 20.000 láb, az éjszakai vulkánkukkolók eredeti hamuval a kocsijukon
gondolkodhatnak azon, milyen tisztitási módszer a legjobb, hogy
ne menjen tönkre a kocsi lakkozása.
Az eddigi legjobb fotót egy Drifa Hjartadottir nevű képviselőnő
és földműves küldte be, aki reggel fél hatkor volt kénytelen kipattanni
az ágyából a nagy zajra. A vulkán, ha meg nem is a spájzban, de
a kertje alatt tombolt. (Megnyugtatásul a TV-ben is elmondta,
hogy nem fél, habár a láva kb. húsz kilométerre folyik a házától).
A műsorban mutattak a javasolt útvonalakat is, ahonnan legjobban
lehet látni az eseményt (már amikor).
A legnagyobb
izlandi napilap, a Morgunbladid (Reggeli lap) 2000. február 26-án
18 óra 2 perckor tette fel honlapjára a hírt, hogy belátható időn
belül kitör a Hekla nevű vulkán. 18 óra 17 perckor már messziről
látható volt a füstoszlop, fél nyolckor már Reykjavikból is látszott,
19 óra tájban 45 ezer láb magasnak becsülték. Az esti hírekben
már légifelvételeket is tudtak mutatni, valószínuleg két kráterből
folyik a láva. A rádióban a hallgatók élhették ki magukat: "Ki
lát többet a vulkánból". Rendkívüli hírek este tízkor.
Ladu
2000. február 27.