Erotika déltájban

Állok a hóban (én vagyok Majkel Daglesz), figyelek, várom Õt, hogy megjelenjen. Ilyenkor más is figyel, csak õk nem játsszák magukat, vagy mást, de szemük ugyanott, ahol az enyém. Percek lehetnek hátra, amúgy munkát mûvelnek, de az eszem máshol, mostanában inkább sehol, és ez is Neki "köszönhetõ". Hiányzik, mindig is hiányzott, már egy perccel azután is, hogy elment, pedig tudtam, hogy visszajön, "csak ki kell vááááárni, csak ki kell váárniiii"... ("mi is leszünk szenilisek", énekelné Balázs Péter harmincévesen). Az utolsó napokban már minden kiesett a kezembõl, vagy ráesett a lábamra, az autó elromlott, a gyerek visszabeszélt (továbbra is), és furcsa foltok jelentek meg a szemem elõtt, ha behúnytam. Õ járt a fejemben, aki menetrendszerûen elment, mert muszály volt, akiben itt még nem csalódtam, aki mindig kedves volt, és meleg, és fényes és tiszta, már amikor eljutott hozzám, mert persze az égiek néha közénk álltak. Õ nem csak az enyém, errefelé mindenki szereti, de most a szokottnál is erõsebben érezzük ezt, a távolban lévõt amúgy is könnyebb jobban szeretni, az nem vág át, az nem vitatkozik, nem rúg be, sem belé, sem ki, olyan, amilyennek akarjuk, lehet akár tökéletes is, nem tud védekezni ellene. A hazatéréskor pedig a kipihent tûrõképesség még az ellentétpároknál is feltételez néhány órát, Õ nem ront ránk, hanem fokozatosan adagolva magát függõvé teszi hódolóit a nyári tobzódásig. Otthonjártunkkor többet látom, akkor nem ilyen tökéletes, csak a jó arcát mutató, nyaranta kibújik belõle a kurva, megkínoz , szarrá éget, csak gyõzzük vakarni egymásról az égett bõrt, csak legyen elég tejfel, csak legyen elég vastag a cipõnk talpa védeni a flaszterhõtõl. A déli hegyek, mint a gyöngyvászon, felette világoskék plafon, mázlink van, felhõ sem zavar, csak majd befagy a seggünk, nem számít. Tegnap látogatta volna meg a paplakot, de nem, ne legyen kiváltságos az egyházfi se, akinek dombon van a háza. Ugyanebben az idõben buli van a belvárosban, kisiskolások kalezolnak fel-le egy kilencvenkilós, szõke, bubifrizurás tanárnõvel, "transzparensekkel", hamis énekléssel, a "belvárosi" boltosok, irodisták és egyéb lócafingok szintén kiszédülnek a zajra, mindenki délfelé néz. Négyhónapos arc óriásira nyílt szemei fókuszálnak a bugyolából egy még soha nem látott "valami"-re, ami kúszik egyre feljebb.

Január 28. 13 óra 59. Perc. A hegyek között most végre ismét feltûnik a Nap, és elkápráztat, mint Sharon Stone filmtörténelmi jelentõsége.

(Észak-Izlandon több olyan fjord is van, ahol télen az amúgy is alacsonyan járó nap nem tud a környezõ hegyek fölé emelkedni, ezért átmenetileg nem látható. Újbóli feltûnése kisebb helyi ünnep, pár perces napozás, tavaszlehellet /pedig hol van az még/, kávéidõben extra tejszínes-lekváros palacsinta, "humor, jókedv, daliás izomzat" /von. S. Gy./. Az "Eltûnt Nap siratása" után most a visszatért Nap ünneplése következik.)

Ladu

1999. január 30.