| Izlandi
tudósitás a meccs elöttröl és utánról
A magyar sajtóban
biztosan kevésbé volt kihangsúlyozva, hogy a
bolgárverö
U21-es izlandi csapat a meccs utáni közös vacsorán
a sultoldalas mellé
jófajta fosató virust kapott, amiért is a repulöúton
retyó elötti
sorállással múlatták az idöt, hogy
megérkezés után kihagyott edzésekkel
próbálják magukat formában tartani. Ezután
az északiaknak szokatlan (szinte
gyilkos 27 fokos) höségben kilencven percig (ebböl
vagy hatvanat tiz
emberrel tizenegy ellen, amig egy magyart is lezavartak a pályáról)
sikerult is 0:0-lal húzni, amikor is a hosszabbitásban
derult égböl
gumibotként jött az egyetlen gól, és a vereség.
Az olaszok elleni 2:0 után felturbózódott közönség
nem csak az
eredményben, de az elsö VB selejtezö meccsen mutatott
játékban is
csalódott. A SÝN nevu tv csatorna közvéleménykutatásán
a múlt héten a
szavazók több, mint hatvan százaléka várt
izlandi gyözelmet a bolgárok
ellen, akik nem mutattak túl sokat. Berbatov kapott két
jó labdát , mind a
kettöt bevágta, azután egy szabadrúgás
, és már meg is volt a hármas.
(emlékeztetöul Bulgária 40, Izland a 80-dik az
FIFA erölistán).
A Magyar-Izland meccs elötti izlandi sporthirekböl kimaradt,
hogy Eidur
Smári a kedd esti edzésen megsérult. Még
a szerda déli hirekben sem
emlitették, talán nem akartak pánikot kelteni.
A bolgárok elleni meccs után
gyözelmet, de legalább egy pontot vártak a vikingek
Budapesten.
(Behivtak az izlandi TV2-be, megkérdeztek a horvátok
elleni szívás utáni
otthoni (magyarországi) hangulatról, meg hogy szerintem
nincs-e veszélyben
Mattheus helye. A közhangulatot egyszeru volt leirni, teljesen
ugyanaz,
mint az izlandi az 1:3 után. Azután én is mindent
a hulye biróra kentem,
amikor a tudósitásokat látva nem megkönnyebbulten,
de felismertem az
izlandi-magyar közös birómumust, az angol rémet,
aki szinte mániákusan
zavarja le az izlandi játékosokat is. Emlékeztetni
kellett a tv-riportert
arra is, hogy aki német létére a berni VB döntö
50 éves emlékmeccsén
magyar gyözelmet tudott összehozni, annak azért sok
mindent szabad, és abba
belefér egy idegenbeli vereség is a csoport legjobbjától
(és ez még csak
egy hatos sem volt)
A meccs elötti Himnuszok hallgatásakor felidézhettem
magamban a régi
emlékeket. Voltam néhány válogatott meccsen
még anno, osztrákok, szovjetek,
görögök ellen a Népstadionban, meg néztem
tv-ben is eleget, és mindig
beleborzongtam, ahogy a közönség megpróbálja
interpretálni a magyar
Himnuszt. Hajlandó lennék jelentös összeget
is fizetni, ha egyszer valami
módon (akár technikával, akár karmesterrel,
de föleg ritmusra énekelni
képes emberekkel) sikerulne hallgatható minöséget
produkálni, mint ahogy az
pl. az angoloknál szokott sikerulni. Egyszeruen szörnyu,
hogy amikor a zene
még csak a "böség"-hez ér, a tömeg
már a "balsors"-nál tart, és még
a
múltat sem bunhödtuk meg (nem hogy a jövendöt),
már mindenki ordit, meg
ugrálva melegit. )
Az utánpótláscsapat veresége nem volt
jó ómen, ennek ellenére az elsö
félidö alapján nem volt indokolatlan az izlandi
várakozás.
Eidur Smári elsö helyzeténél két
védö között húzta el a labdát
és teremtett
lövöhelyzetet, de a vetödö Király "kinnt
hagyta a lábát", amivel menteni
tudott, a fejesgólnál meg látszott, hogy a Chelsea
csatára tudta, hova kell
mennie , és pontos idöben megfelelö magasságban
ott is volt.
Az elsö félidöben a magyarok sokkal több passzal
próbáltak a kapu
közelébe kerulni, az izlandiak meg inkább a hosszabb
átadásokkal akarták a
csatárokat helyzetbe hozni. A közönség csenden
emésztette a vacsorát, és
talán további sörökröl álmodott.
Az egyenlitö gól olyan egyszeru volt, hogy nem értem
, miért nem tudnak
ilyet gyakrabban csinálni. Ha van egy hosszú csatár,
akire ráadásul egy
fejelni alig tudó hátvéd próbál
vigyázni, és van olyan középpályás,
aki ha
meglátja, hogy a csatár integet, és be is tudja
neki adni a labdát, akkor
hogy nem lehet ezt a formulát többször megjátszani.
Thorgelle vezetö gólja elött a jó helyzetben
levö Eidurt ollóba fogták. Az
elég egyértelmu szabálytalanságot a norvég
biró elengedte, és hányszor
láttam már ilyet a magyar válogatottnál
is, hogy tíz másodperccel az egyik
helyzet után már a másik kapuban van a gól.
Már a délutáni jóslásoknál
szóba kerult, hogy most biztos egész Európa azt
gondolja, hogy a norvég
biró Izlandnak fog fújni. Micsoda marhaság, háborogtak
a musorvezetök.
Kutatva emlékeikben egyszer sem találkoztak olyan esettel,
hogy jól jártak
volna "rokonként" számontartott országbeli
biróval. Fogadni mernék, hogy
holnap (azaz ma) délben már intézkedéseket
fognak fontolgatni e szóbeszéd
megszuntetése céljából, és lépéseket
fognak kezdeményezni, hogy inkább az
írekkel keruljunk viszonyba. Veluk még inkább
rokonok a vikingek, ráadásul
a lakosság nagy része járt már Dublinban,
és többrendbeli sörmámorok után
roppant módon pozitiv emlékek vésödtek még
megmaradt agysejtjeikbe.
Hiába jött sec perc múlva az izlandi egyenlitö
gól (most megpattant a
hátvéd lábán, vagy nem?) a vélt
(vagy valós) birói hiba , ami Thorgelle
gólját megelözte, sorsdöntö eseményként
lett elkönyvelve izlandi részröl.
A harmadik magyar gólnál a Madame Tussaud Panoptikumának
viaszbábuit idézö
sebességgel álló izlandi védelem statisztálhatott
a Manchester United
mumusának.
A törulközö bedobását jelentette, amikor
Eidurt lecserélték.
A Szabiccsal és Thorgellével felálló magyar
csapat már sok volt az elsö
félidöben tisztességesen (söt némi
fölényben) játszó izlandiaknak.
A horvát-magyar meccs indoklását kopirozva a
norvég biró Izlandon lesz
"persona non grata"-ként elkönyvelve. Holnap
a médiákok fogják a
sipmestert megitélni, és válogatni a "rossz
napot kifogó", a "pártosan
biráskodó" és a "birói szerelése
alatt magyar mezbe öltözött"
kifejezések között.
Viszont az edzö/k/ alatt a széknek már talán
csak (már ha egyáltalán) két
lába van.
Következö meccs Málta ellen kötelezö gyözelemmel.
Ladu
2004. szeptember 9.
|