Március

Ez a március valami nyálas punnyadtsággal kezdödött, hogy a hónap
közepére átváltozzon havas punyira, ami még most is tartana, ha nem
történtek volna figyelemreméltó dolgok a végén.

Tudta-e valaki, hogy a március 1. kvázi nemzeti unnep Izlandon. Idén e nap
volt 15 éves a SÖR.
Nem tudom, magyar ember mennyire tudja elképzelni, milyen lehetett itt az
élet 1989 március 1 elött, amikor a szigeten egyszeruen nem volt sör.
Tiltva volt, mint a legdrogabb anyag, és még korhatár sem volt, pulyáktól
az aggokig mindenki beleesett. Akit a jósorsa, utazókedve keletre vetett,
mondjuk a leggyakrabban látogatott Dániába, az mesélhetett a sörrel folyó
Kánaánról, ahol az ember csak bemegy a boltba vagy a kocsmába, és vesz egy
vagy több sört. A hallgatóknak meg csak csorgott a nyáluk, és
malacperselyukben gyujtötték az aprót, hogy valaha eljussanak álmaik
földjére , végre megizlelni azt, amiröl dédapjuk néha beszélt, ha jótékony
transzba esett. (Ha most elgondolom, milyen problémáim voltak anno a sör
vagy más szeszek beszerzésekor, nem sok érdekeset tudok mondani.
Kortársaimmal egyutt bementunk a boltba, és megvettuk. Kb. tízéves korig az
ember még mondta, hogy a szomszédnak vagy a festöknek viszem, azután soha
senkit nem érdekelt, gimnazistaként már ki is kértem volna magamnak. Ahogy
késöbb erre is sor kerult, tizenhat évesen már igen sértve éreztem magam,
ha a pincér megkérdöjelezte, hogy bö negyven kilóm alatt lakozik-e
tizennyolc éves szív. A kötözködést mindig a borravalójuk bánta, az ismert
helyeken ezért hamar leszoktak erröl, bár az utolsó gimis évben genyózó
osztálytársaim direkt piszkálódtak, mert 59. 09. 09-es "szu"z"-ként a
hajdani 4/4-es osztályunkból érettségire csak én nem töltöttem be a
törvényes fogyasztás korhatárát, miközben többen már a jogsijukat is
lobogtatták bordó börös személyijuk mellé a válogatott ózdi
becsuletsullyesztökben.)
Hogy a horrort még fokozzam, elárulom, hogy 1922-ig totális alkoholtilalom
volt a szigeten, ami keményen megalapozta a tanyalakók zug-szeszfözö kedvét
és tudományát. A felmentés után kerult szesz a szakboltokba, a parasztok a
birkaszarszag árnyékában tovább kotyvasztottak dugiban, de az ösellenségnek
kezelt SÖR csak nem kapta meg a vizumot további 77 évig.
Nemrég beszéltek olyan (valószinuleg direkt annak szuletett, és örökös)
képviselövel, aki 1989-ben is a sör-engedély megadása ellen szavazott az
Althingiben. A miértre nem is tudott igazán válaszolni. Az ok kulönben
egyszeru. A kormánypártok kezdeményezték a tilalom feloldását, ezért az
ellenzék ellene volt muszály, hogy szavazzon, még akkor is, ha némely
szenátor a sok kulföldi "kukildetés" miatt már a szenvedélyes sörfuggöség
útjára lépett. Elsö a pártélet.
A nevezetes nap nagy visszhangot váltott ki a világsajtóban. Fényképeken
mutatták az izlandi nép egyszeru karikás szemu képviselöit, akik hosszú
tömött sorokban várnak 1989. március 1-én délelött a nyitásra, hogy az
állami kézben levö alkohológiai szakboltokban (ÁTVR) az 1922 óta szabadon
vásárolható rumjaik és egyéb égetett szeszeik mellé sör (bjór) nevu"
öblögetöanyagot vehessenek .
A helyzet azóta is ugyanez. Az igazi sörért be kell fáradni a szakuzletbe,
kivéve ha valaki beéri az élelmiszerboltokban vehetö "játék"sörrel, ami
2,25%-os alkoholtartalmával és izével valahol emlékeztet az igazira,
urológiai panaszok esetén kifejezetten pozitiv hatásu, vacsorához úgy lehet
inni, mint a vizet, olcsóbb (és egészségesebb), mint a cukros szénsavas
lónyálak, de aki éveket töltött olyan környezetben, ahol a SÖR-t
folyékony kenyérként tisztelték, ahol az ivászatok , szakestélyek, vagy
egyszeru sörözések is hihetetlenul meg voltak ideologizálva, az mondhatja,
mint a múlt évszázad 70-es éveiben az öszintét a keletröl beutaztatott
és szocialista pártállamilag sztárolt szovjet humorzsák , Arkagyin Rajkin:
- Válámi ván, de ...... ahhhhh, nem az igazi !
Most a parlamentben dolgoznak azon, hogy vehessunk-e napi betevö
kenyerunkkel egyidöben folyékony kenyeret is. Szerintem ha nem is még 77
évet, de néhányat még biztosan alhatunk addig.

-----------

Március végén néhány napra a föiskolai órák kihelyezödtek a reykjaviki
Kvikmynðaskóliba (nevezzuk filmes-iskolának), ahol a tanulók forgatást,
vágást, mindenféle mozis dolgot tanulnak .
Huszárvágással lettunk egy idöre összehozva mi, újságot írni szándékozó
tentanyalók és a mozisok .
Az elsö agyalgáson kiderult, miközben sokan az Izlandon kulönösen
szokásosnak mondható stilusban szájmenéssel unepelték, hogy "sok ember
összegyu"lik megbeszélésre meg kávécskára", én meg tu"kön ultem, mert ez
kezdödött 11-kor, a magyar duó, akiket meg én szándékoztam interjúilag
levadászni, 13-tól lettek volna elcsiphetök, de kettökor már húztak volna
tovább Amerikába . Amig rám kerult a sor, addig a teljes osztály minden
tagjának "X"-számu gondolatát (és ennek többszörösét mint gondolatcsirát
) kellett meghallgatni, mivel én pont a másik végén ultem a félkörnek. A
végére végre jöhettem azzal, hogy nekem félórán belul indulnom kell, mert
elmennek a riportalanyaim, akikkel már az idö a hely és a szándék is
fixálva van. Azonnal elöre ugrottam a sorban, elsöként kaptam "stábot",
félóra múlva már a kópavoguri "Sal"-ban vadásztunk a két ideiglenesen
Izlandon állomásozó egykori magyar csodagyerekre, akik a new yorki
Carnegie Hallba menet közben tették tiszteletuket szigetunkön.
(Azért máshogy, mint a legenda szerinti soproni föiskolás, aki éppen a
rektor lányának csapta a szelet, amig sikerult kibrusztolnia egy
bemutatkozó látogatást .
Mikor a koraesti órákban megjelent és becsengetett, mozdult meg gyomrában a
délben magához vett menzai rettenet, és nem is volt ideje másra, minthogy
az ajtót nyitó szobalány mellett elviharz´va bevesse magát a retyóba.
Percekkel késöbb a rektorné szándékozott használni a mellékhelységet,
de a kilincs nem engedett.
Reflexszeruen beszólt férjét gondolva bent:
- Gedeon, te vagy ott?
Erre a még alkotó diák:
- Kezét csókolom, én Nagy Péter erdömérnök hallgató vagyok, és jöttem
tiszteletemet tenni az önök családjánál.
A legenda szerint az eset késöbb házassággal végzödött.)

Szóval két fiatalember tért be ide útközben egy koncertre , mint kiderult a
budapesti izlandi "kiskövet" Utassy Feri rásegitésével.
Kelemen Barnabás és Bogányi Gergely most ( április 2-án pénteken)
szerepelt a Carnegie Hallban , remélem learatták a maguk sikerét New
Yorkban is. Március 29-én hétfön a családi munkamegosztás miatt Egér
mehetett el a kópavoguri koncertre, hogy azután este ne hagyjon aludni
addig, amig ki nem áradozta magát. Nem mindennapi , hogy itt magyar
zenész-zseniktöl lehessen többek (Beethoven és Brahms ) között Bartókot
is hallgatni.
Valószinuleg nem rövid, de eszmeileg "termékeny" fiatalkori önállóságom
(nevezzuk így azt az idöt, amikor nem volt nöm, és ráérhettem még
gondolkozni is) járult hozzá megtalálni zenei izlésem alapjait, amihez
hozzákapcsolódtak az ellenállási rock , avantgard és a dzsessz mellett a
klasszikusok (köztuk Bartók /és Bach, Beethoven, Berlioz/).
Akkor még ráértem moziba is járni, többek között elgondolkodtatott, hogy
miért van benne pl. Jancsó összes filmjében valahogy az Allegro Barbaró.

Hát mert abban "minden" benne van. Ez itt, Izlandon fogalmazódhatott meg
bennem igazán. Persze ezt sem lehet a "kulföldieknek" megmagyarázni (mint
ahogy pl. a Tanút sem nézhetik úgy, ahogy mi néztuk mondjuk föiskolásként
1980-ban, vagy akár /ugyanúgy hasfájósan röhögve/ 2003-ban az
Alþjóðahúsiðban). Pedig most egy hete segitségnek még igazinak nevezhetö
(és igazán nagyon eredetinek sikerult) gulyást is föztem hozzá (amiröl
talán késöbb majd irok is), de osztálytársaim, már akik áldoztak rá idöt ,
többnyire csak felcsillanatlanul nézték a nekunk alap-filmet.
Most gondoljunk bele, van tizenvalahány valamikori komcsi ország, plusz
még egy rakás valamikori szovjet, mindegyiknek olyan történelme , olyan
sérelmei és igazságai , amiket kicsit megpiszkálva máris polgárháborút
vagy "legalább" nemzeti gyomorideget indukálhat bármelyik eszement , aki
politikusnak képzeli magát, és elég tetu". Hozzá itt van szu"zlányként az
igazi háborútól "csak" éppen érintett (és nem megeröszakolt) Izland, ahová
ha jön valaki a régi keleti blokkból , és lehetösége van rá, akkor furcsa
szörnyu"ségekröl, meg rettentö logikátlan és gonosz dolgokról kezd beszélni
(ami az igazság szerint nem is érdekel senki helybélit kulönösebben). Nem
is értik, el se nagyon hiszik és ugyanezért jelent mást nekik Bartók is.
Talán nem is kell magyarázni, milyen érzés lehetett, hogy amikor elöször
Gergely gyakorolt, és forgattunk a "híremhez", akkor megkértem,
eljátszaná-e az Allegro Barbarót. Elöször /szinte engedélyt kérve
befejezett egy Chopin etudöt/, azután lejátszotta. Ott álltam a szinpadon
nagyokat nyeldekelve, és hallgattam, hogy a világ egyik legjobb
zongoristája nekem játszik. Ha csak ez lenne a kapcsolódó eredménye annak,
hogy járok a fösulira, akkor máris értelme volt. Néhány perc múlva
Barnabás is elökerult. Elsö látásra semmi rendkivulit nem láttam benne.
Vidám, magabiztos fiatalember , állandóan mosolyog, meg hegedu van a
kezében. Megérinthettem egy pillanatra több, mint negyedmilliárd forintot
(1,8 millió USA $-t "fában").
Két mondat Gergellyel, azután egy valószinu"tlenul széles mosoly , egy
szemvillanás a kamerásoknak. "Ready ?". Barnabás egy pillanat alatt
mintha "idösödött " volna vagy negyven évet, és úgy játszott, ahogy a
felvételekröl hallottam játszani az öreg mestereket. Mivel a kamerás meg a
hangos tette a maga dolgát, azaz dolgozott, ez a zene is csak nekem szólt.
Ráadásnak kétszer, a közelképek miatt, ugyanabban a "lemez"minöségben.
A végére még egy kis zenei viccelödés is belefért, hogy egyszeru"bbnek
tu"njön a "visszafiatalodás".
Eljött az ebédidö, aminek egy részét használhattuk a rendhagyó interjúra.
A szomszédos épuletbeli kávézóban evés közben tudtunk valamit még
beszélgetni. Hallhattam arról is , milyen mesebeli módon "tanulhattak" a
"csodagyerek" korukban. Fischer Anni lakására járhattak zenélni és
beszélgetni, ahol "Anni néni" két óra alatt szivott el egy doboz
cigarettát. Ahogy Gergely mondta, a nappali öreg bútorai között állandóan
lebegö felhöben nem csak az elégett dohány fustje, hanem valahogy "Anni
néni" szelleme és kisugárzása is ott volt, hogy elvarázsolja az ifjú
zenészeket. Nem is csodálkoztam ezek után azon, hogy miközben Barnabással
beszélgettunk, Gergely "kiszökött" dohányozni , meg talán szippantani egy
kis "régit", mielött túlságosan megtisztulna a csipös kópavoguri szélben.
Kérdeztem arról is, hogy mit láttak Reykjavikból. A két nap alatt még
arra sem jutott idejuk, hogy sétáljanak a városban . Nem sokkal késöbb már
nekem kellett válaszolni a kérdésekre. Ha már bárányhús volt a menu", mint
kvázi birkászati szakíró, és valamikori begyu"jtési alkalmazott elsökézböl
származó élményeket és információkat adhattam az izlandi rideg álattartás
jelenlegi helyzetéröl, kulön kitérve az izlandi lovakra is (mint ahogy az
a http://izland.index.hu 2000-res mappájában az Izlandi birka cimu"
értekezésemben). Ahogy elfogyott az ebéd, a ránk szánt idönek is hamar vége
lett.
Jött egy nagy fekete autó, hogy vigye öket a hotelbe, azután a reptérre,
azután tovább, Amerikába, mi is mehettunk további dolgainkra.
Itthon megnéztem a http://www.barnabaskelemen.com honlapot, az éves
koncertprogramot látva csak lestem egy nagyot. Ismerve valami keveset
szereplésre való készulésröl, koncertfrászról, hát ez bizony méretes
program.
Azután megnéztem a fényképalbumot is. Megnyugtató volt látni, hogy volt
ott sielös kép is, meg biciklizös is, söt babázós is.
Ha csodagyerekekröl van szó, meg sportolókról , akik mindent (és
mindenuket) egy cél érdekében áldozzák fel, sokszor beszélnek utólag
elvesztett gyerekkorról.
Láttam azt a képet is, ahol Barnabás Kocsis Zoltánnal libikókázik. Nagyon
remélem, hogy a már igencsak felnött valamikori szintén csodagyereknek is
eszébe jutott, hogy ha kiskorúakat vesznek fel a Zeneakadémiára, akkor a
szaktantárgyak mellett fel kell venni a tanrendbe a hintázást, fagyizást,
meg a bujócskázást.
Most már csak azt remélem, hogy egy másik tengerentúli szereplésre menet
(talán hamarabb, de 2006-ban biztosan, mert akkor kell Indianapolisba
visszavinni a Stradivariust) ismét belefér egy izlandi koncert, söt talán
még egy lónézéssel egybekötött birkanézés is.

Ladu
2004. április 5.