Február

Tizenhárom
Ez most nem a vízkereszt. Talán inkább ég és föld.
Az egyik történet egy tizenhárom éves kislányról szól. A mama izlandi,
Sofia Hansennek hivják, a papa török jogász. Kb tizenöt éve házasodtak
össze, majd két lányuk megszuletése után elváltak. A biróság az anyának
itélte a gyerekeket, akik Izlandon kezdték el az iskolát, kicsit barnábbak
voltak, mint a többiek, de másban nem kulönböztek a társaiktól. Az apa
rendszeresen látogatta öket, néha elmentek Törökországba is, és egyszer
nem jöttek vissza. Megkezdödött a végtelen pereskedés, a lányok (amikor
filmezni engedik öket) török népviseletben, (számunkra) börtönnek tunö
kisszobában, látszólag mindig boldogan és elégedetten. Maguktól soha meg
nem szólalnak, apjuk beszél helyettuk, minden jó, a lányokból az izlandi
fertö után végre "igazhitu" lesz. A szulök néha látják egymást a biróságon
(a török az "illetékes"), az "igazságszolgáltatás" épulete elött az
igazhituek haragjától a rendörségnek kellene a "gaz anyát" megvédeni, de
néha benyúló kéz kever le egyet, vagy tép ki egy hajcsomót (biztosan nem
azért, mert az apa "keményvonalasnak" ismert pártmufti. "Ez az igazhitu nép
haragja" mondja ö). Több év után a biróság kénytelen olyan határozatot
hozni, hogy az anyának is van joga idönként látni a lányait (végulis
Törökország európai jogrendu országnak tartja magát). Ilyenkor mindig közbe
jön valami, és az anya többnyire feleslegesen utazik négyezer kilométert
oda, azután vissza. Az apa mosolyog, ö nemcsak keveri a kártyát, hanem
osztja is.
Most sikerult feltalálnia a Joker pókert, ami erösebb mindennél.
A tizenhároméves, (kisebbik) lány férjhez akar menni, és ö engedélyezi.
Ezután jogilag már mint asszony csak a férjétöl fugg, és ezzel az anyjának
megszuntek a szulöi jogai (láthatás , miegyebek).
Gondolom a nagyobbik lányért is már sorban állnak a janicsárok.

A másik lány szintén tizenhárom éves, Izlandon élt mindig. Most azért lett
név nélkul hires, mert ö lett az országban a legfiatalabb anya. A család
nem járult hozzá, hogy nyilvánosságra hozzák a kislány-anya nevét, nem
engedte, hogy a tv forgasson, talán most az újságirók is megkegyelmeznek.
Mit változtatna a lélektörésen kivul, ha kiderulne, hogy Johanna
Jónsdóttirnak, vagy Edda Pétursdóttirnak hivják .
A lényeg nem ez, hanem a jelenség.
Egy tizenhároméves gyerek ne menjen férjhez, és ne babázzon a saját
gyerekével. A "fölnöttek" (úgynevezett szulök) nem lehetnek ennyire
szemetek, nem hozhatnak tizenhároméves gyerekeket ilyen rettenetes
helyzetekbe, nem kényszerithetik öket házasságba, és nem lehetnek annyira
felelötlenek, hogy elmulasszák a minimál oktatást a "nagybetus életröl".

Angol foci
Most egy újonan képbe kerult izlandi játékosról kell szólnom.
Tegnap este /február 11-én/ az angol kupa elöselejtezöjében megismételt
meccsen játszott az ötödik fordulóba jutásért a Tottenham és a Man. City. A
kapuban a Rosenborgból (norvég többszörörs bajnok) igazolt izlandi ,
nevezett Árni Gautur Arason, akit azért vettek, mert a föállású angol
válogatott kapus David James nem védhet a kupameccseken. Árni elsö meccse
kezdöemberként a lehetö legrosszabbul kezdödött. A második percben
tizméterröl védhetetlen gól, késöbb közeli helyzetböl a második, a félidö
végén szabadrúgából a német Ziege rúgja a harmadikat (közben az izlandi
kapus nem hibázott, csak nem tudta kivédeni a védhetetlent), koronaként a
már sárgalapos Bartont az öltözöbe menet állitja ki a biró.
A szunetben Keegan lecseréli Anelkát, tiz ember jön ki, hogy (a tv-t nézö
én szerint) valahogy kibekkelje K.O. nélkul.
Két perc múlva a kékek (Man. City) fejelnek egy gólt, majd egy szerencsés
lepattanóval bennt van a második. Az "öreg" Arsenálos Wright fogadott fia
rúgja a harmadikat, a 92. percben egy fejes fosztja meg a hazai pályán
játszó Tottenhamot a hosszabbítástól.
A második 45 perc alatt a Spursnek nem egy óriási helyzete volt, 3:1 -nél
Ziege lekopirozta korábbi szabadrúgását, amit Árni Gautur a felsö lécre
tolt, a lepattanó labdát Poyet fejelte négy méterröl az ures kapuba, de a
debutáló kapus a fasorból visszaért, és megfogta a labdát.
A másik védést Gordon Banks legendás , 1980-as alakitásához hasonlítja a
szaksajtó, amikor Poyet ( régen Pelé) közeli, a kapufa tövébe célzott
fejesét utötte hihetetlen módon ki, ezen kivul pedig minden mást is védett.
Ha a végeredmény 5:0, érvényesul a papirforma, nem történik meglepetés, a
mezöny legjobbja az eredmény ellenére az izlandi kapus. Most gazdagabbak
lettunk egy csodával, amit még jó darabig mutogatni fognak az izlandi
tv-ben.
Miért irok erröl?? Árni Gautur az izlandi válogatott kapusa. A
magyar-izlandi törvényszerunek tunö egymásmellérendeltetettségböl kifolyóan
a vb selejtezökön a magyar közönség is kényszeruen látni fogja öt védeni.
Csak felhivom a figyelmet, nagyon meg kell majd bikázni ám azt a labdát,
hogy bemenjen.

Ui: Kicsit emlékeznem kellett arra, amikor föiskolán kevesen voltak
elöadáson, a tanár rendkivul ingerulten tolta le a hallgatóságot azok
miatt, akik nem jöttek az órára. A meccs lefújása után Keegan elsö örömében
nem ölelgethetett mást, mint a lecserélt, meg kiállitott játékosokat, akik
buszkén csaptak öklukkel a levegöbe, hogy "igen, sikerult, mi vagyunk a
legjobbak". Jó, az öltözöben biztosan mindenki megkapta a magáét
igazságosan, de elsö nézésre fura volt.
Csak mellékesen, a következö kupameccs Man. United - Man. City.
A kapuban Árni Gautur Arason (ideje megjegyezni a nevét).
(Azóta már megvolt a meccs egy ötössel. Hmm., két meccs, nyolc kapott gól,
de jól védett.)

"Toralencia Elvtársak ..."

mondta egykor Grósz Károly, alig valamivel a "fehérterroros" beszéde után.
A mozgalmároknak darab ideig tartott megtanulni az új szót, sokaknak nem
is illett a szájába és lenyelni sem tudták. Akkor azt hittuk, hogy a
kommenisták után, meg az oroszok kimenetelével minden csak jobb lehet. Fel
sem merult (legalábbis bennem) , hogy eljön az idö, amikor ha nem is
nosztalgiával, de hiányérzéssel gondolhatnánk a hajdani "testvérekre". Mert
talán csak egy jól körulkeritett kvázi laktanyára lenne szukség, ami ellen
megnyilvánulhatna az összmagyar népharag , a pártok és szervezetek ismét
találhatnának közös pontokat, és talán még képesek lennének egymással is
szóbaállni.

Nem sok kedvem van az otthoni hireket olvasni. Inkább csak mint
mukorcsolyázó a kötelezöket gyuröm le . Ha egy-két napig nem jutok
normális géphez (az otthoni már egy erösebb nyitólap letöltése alatt
jóindulatúan elfárad) szemmel látható a kedélyemelkedés. Ahogy én látom,
továbbra is visszafordithatatlannak tunik a politikai alapú, de nem csak
ideológiai kettészakadás, mindkét oldal azt hiszi, hitele csak úgy
emelhetö, ha a másik hitelét csökkenti, bebizonyitja a másik
alkalmatlanságát , impotenciáját. De egy hajó sullyedéset miért állitaná
meg, vagy lassitaná, ha kiderulne, hogy közben a konyhában a kapitány vagy
a szakács vágott több tortát vagy lószart a másik képébe.

Egér jön haza, mondja hogy temetés lenne, de szerencsére nem az ö feladata
lesz megcsinálni. Meghalt egy újszulött, akinek anyja hivö evangélikus,
apja hivö muzulmán. Az elsö megbeszélésukre minketten elhozták saját
papjukat is. Induláskor az apa kijelentette, hogy a muzulmán szokás
szerint természetesen a temetésen nem lehet zene, és nök nem vehetnek
rajta részt. Az anya elmondta, hogy a temetésen zenének kell lennie, és
természetesen a rokonság nöi tagjai is részt fognak venni rajta. A két pap
tevékeny hummögései közben egyeztek meg , tudván, hogy mindkettöjuknek
muszály engedniuk. Gondolom mindenki sejti, hogy a temetés nem fog
elmaradni, és botrányos sem lesz. Most Magyarországon is lenne elég olyan
dolog, amit közösen kéne életben tartani. Nem lenne ideje próbálkozni
valami megegyezéssel? Vagy az evangélikus és a muzulmán papok hiányoznak??

Tudja-e valaki, hogy mi határozza meg az ulésrendet az Althingi-ben (az
Izlandi Parlamentben / http://www.althingi.is /) ?
A találgatásnak vége! Az nyert, aki azt válaszolta, hogy a szerencse.
A parlamenti ulésterem székei meg vannak számozva. A választás utáni elsö
ulésen minden képviselö a "zacsihoz" járul, amiböl kivesz egy golyót.
Ezután négy évig ott ul, ahová a golyón szereplö szám rendeli. Lehet, hogy
a ciklus alatt a legádázabb politikai ellenlábasát (és az emberileg
legkevésbé becsult "munkatársát") kénytelen elviselni maga mellett,
megismeri egyebek mellett annak összes dezodorát, napszakonként és
évszakonként változó kipárolgását, érezni fogja, mikor az ebéd után kicsit
elengedve magát sunyin megkönnyebbul (és viszont) és sokszor még az sem
csökkentheti unszimpátiáját, hogy ideológiai harcostársa az illetö. De az
unalmas ulések közben mégiscsak muszály vele váltani néhány szót, elmondja
neki, hogy beteg a gyerek, megcsalta az asszony, vagy egyéni csúcsot
döntött golfban. Amikor pedig a Karácsony elötti utolsó ulés befejezödik,
kénytelen neki kivánni elöször boldog unnepet. A pulpituson persze izekre
cincálja ellenfele nézeteit, de azután vissza kell ulnie helyére, esetleg
pont a megcincálttól kérdezi meg: "jó voltam, mi??". De még csak nagyon nem
is utálhatja a másikat, mert a szemét fotósok ha kiszagolják az
ellentétet, akkor az összes ulésen direkt arra fognak várni, mikor vág
valami jól mutató ellenséges pofát , hogy cimlapsztorit kerekitsenek
belöle. Ezért kénytelen uralkodni magán, politikai ellenfelét is embernek,
söt munkatársának tekinteni, és tisztességesen viselkedni.
Jó játék lenne, hogy kiket kellene egymás mellé ultetni (a megkövetelt
állandó jelenlét mellett) a Magyar Parlamentben. Szerintem az olvasói
fantázia érdekes helyzeteket tudna produkálni. Bizonyos nevek egymás
mellett még csak leirva is szinte pervertikus érzetet keltenének.

Mint hókotró a kánikulában ...

szokta sugározni a rendithetetlen biztonságot a rendfelugyeleti szerv, ha
némi firkászok kérdezni merészelik öket. De ha valami igazi eset van,
beállnak a szokásos frászok, mint a budapesti közlekedésbe 15 cm hó leeste
után.

Február 11-én 11 órakor Thorgeir Jónsson búvár a Neskaupstaduri kikötöben a
vizbe ereszkedik, hogy megvizsgálja , az utóbbi napok eszement viharában
megrongálódott-e valami a kikötöi mólón a tengerszint alatt. Tapasztalt
merulö, kb. tiz éve a rendörség is öt kérte, amikor egy holttestet
kellett megkeresni a tengerben. Thorgeir valószinu, hogy nem is gondolt
erre meruléskor , de nem sokkal csobbanása után kénytelen volt felidézni a
régi "élményt". Ideje is kerult rá, mivel tudott annyira észnél maradni,
hogy betartassa magával a "visszatérés" szabályait a "keszonbetegséget"
megelözendö.
A parton meg mondhatta társainak : "megint találtam egy hullát".
A test akkurátusan fóliába csomagolva, lánccal átkötve, nehezékekkel
ellátva nyugodott a mélyben. Talán évekig oszladozhatott volna csendesen,
ha a korábbi napok viharai utáni átmeneti lecsendesulés és a fönöke nem
"parancsolja" vizbe a mólóvizsgáló búvárt.
Ezek után már nem egyedul, de megint merulnie kellett, hogy felhozzák a
testet. Megkezdödött a telefondrótok izzitása, Inger Jónsdóttir sýslumadur
( a terulet jogi elöljárójának nevezhetnénk, több, mint rendör, de
kevesebb, mint "biróság") vezeti a nyomozást a fövárosi förendörökkel
egyutt. Az esti hirekben már elhangzik, hogy nagy valószinuséggel kulföldi
lehetett az illetö, kb. három napig volt a vizben, és a gyomrában
gumikesztyuk levágott ujjaiba csomagolva kb. 350 gramm amfetamint is
találtak. Halálát az is okozhatta, hogy sérult csomagból a szervezetébe
szivárgott az anyag, de több kulsérelmi nyomot is felfedeztek.
Az elsö napi hirek után beállt a szokásosnak mondható rendörségi görcs, a
hirzárlat. A nekaupstaduri szerv telefonja uzenetrögzitöre állitattatott, a
falut "ellepték" a fövárosi és a "megyeszékhelyi" rendörök. A
hirszolgáltatók persze próbáltak információkhoz jutni, de az illetékesek
egy hétig egyetlen sajtótájékoztatót sem tartottak, a telefon meg csak
uresbe csöngött, vagy "uzenetrögzitett". A sajtónak pedig az esetröl irnia
kellett, ezért eszement (és költött) baromságok kerultek a hirekbe.
A kulsérelmi ( szúrt és /késöbb kiderult, hogy tévesen megállapitott/ lött
) sebekböl következtettek arra is, hogy itt csak kelet-európai stilusú
leszámolás lehetett. Azután arról is irtak, hogy a csempészett kábitószer a
szervezetbe jutva nyirhatta ki az illetöt, akit ezután társai
kényszerultek össze-vissza szurkálni, mivel e lukak nélkul a beindult
humán-biogáz képzödés miatt egyszerubb lett volna a testet egy viharban a
szelek szárnyára bizni (hasonlóan Micimackó és Malacka performancéhez a
"Viharnapon"), mint a tengervízbe sullyeszteni (vö. a Kínában a nyitott
platón szállitott bálnatetemmel, ami /amfetamin nélkul/ a napsutés és belsö
erjedés egyuttes hatására repeszgránátként robbant, és kinálta meg a
környékbelieket váratlan szuvenirrel). (Ha már bálna, nem szeretnék
kihagyni egy nyári történetet, amit a szilveszterkor adott, 2003 évi TV-s
összefoglalóban láthattam, csak a nyaralás miatt maradtunk le róla
augusztusban . Mondják és mutatják a hirt, hogy a déli part felé egy
többtonnás oszlófélben levö bálnatetemet sodor az áramlat. A speciális
kommandó kicsónakázik a testhez, hogy lekezelje. Elgondolásuk szerint
legjobb, ha felrobbantják. Be is töltik az anyagot, majd láthatjuk a
robbanást. A késöbbi hirek is érintik a témát, ami szerint most már két
többtonnás bálnatetem részt sodor ellenkezö irányokba az áramlat a déli
partnál. Ajajaj)
Továbbra is nagy kérdés, hogy az illetö elöbb halt meg a
gyomortartalomtól, majd szurkálták össze, és tették vizbe (ez kb. másfél év
börtön a holttestel való tiszteletlen viselkedés miatt) , vagy elöbb
megölték, /ezalatt sérult meg valamelyik zacsi/, és azután sullyesztették
el (ez kb. tizenöt év börtöntöl kezdödik). Volt olyan lap, amelyik még
fantomképet is közölt, amit a grafikus betelefonálók információi alapján
rajzolt, és mindenhol leközöltek. A képen egy emberi arc, most már látható,
hogy semmiben sem hasonlit a "végre" személyazonositott áldozathoz, aki
litván illetöségu. Az egyhetes némaság utáni elsö sajtótájékoztatón a
kinyomozott konkrétumok mellett az is megvilágosodott, milyen ( a
világviszonylatban is jellemzö) kibékithetetlen viszony van a sajtó és a
rendörség között. Kiderult, hogy azért téritették uresbe a napi negyvenre
becsult , valószinusithetöen információ kérö hivást, mert nem volt
"felesleges ember", aki egész nap a telefon mellett ult volna, hogy
válaszoljon. Jó kifogás annak ismeretében, hogy valószinuleg öt ember (a
három napilap és két tv-rádió megbizottja) telefonálhatott, igaz,
valószinuleg mondjuk nyolcszor-tizszer/fö/nap, hátha végre felveszi valaki
a telefont. Igy persze, hogy állandóan csöngött az a rohadék. Igy
találgathatott bepánikolva a tudatlanságtól egy egész ország. (Azóta már
lanyhul az izgalom az eset körul. Már van kit gyanusitani, néha hir is
kerul a fejleményekröl, most tizedannyira sem izgalmas az eset)
Toralencia, mondhatnánk Grósszal a kulönbözö vallásúaknak, újságíróknak,
rendöröknek, nöknek, férfiaknak, ráadásnak februárban aktuális lett volna
mondani a köztársasági elnöknek és a miniszterelnöknek is.

Az affér hasonló társadalmi vihart kavart, mint a "kikötöi test".
Anno 1904-ben, február 1-én egy Hannes Hafsteinn nevu izlandi állampolgár
vehette át a dán király által kinevezett helytartótól az ország ugyeinek
intézését. Még nem nevezhetö a fuggetlen Izland elnökének, de az elsö
jelentös lépés volt azon az úton, hogy valamikor ez is megvalósulhasson. A
száz éves évforduló alkalmából a nagyobbik kormánypárt kulönbözö
rendezvényeket szervezett (lényegében saját magának), bemutatva, hogy ök
aztán tudják, mi illik ilyenkor. A miniszterelnök rendkivuli kormányulést
is tartott, amit kulönben csak a köztársasági elnök hivhatna össze
(helyette most a parlament egyik elnöke tette meg a szukségest),
értesitést sem kuldve az ugyben amúgy kompetens Herra Olafur
államelnöknek, mondván, úgysem tudna eljönni, felesleges költeni bélyegre,
telefonra. Ez igaz is volt, csak nem teljesen. Igaz, hogy az elnök
kulföldön volt, igaz, hogy messze (szabadságon Amerikában egy kies és de
luxe sipályán és kapcsolódó létesitményeiben pihente ki a politizálás
fáradalmait b. nejével egyutt), igaz, hogy nem ért volna vissza az
unnepségre, csak ha nagyon-nagyon akar, de egy SMS meghivást szerintem
megérdemelt volna. Kulönösen, hogy föiskolai doktoriját (eddig
egyeduliként) az unnep alapját adó témából irta. Neki aztán tudnia kellett
(volna) milyen fontos ez a dátum Izland történelmében. Egy hétig röpködtek
a miniszterelnök, David Odsson és a köztársasági elnök között az ingerult
nyilatkozatok ("nem hivtuk, mert úgysem jött volna" kontra "még ha nem is
tudtam volna eljönni, akkor is meg kellett volna hivni"), a végeredmény (az
elvakult és pártos szurkolók véleményét nem nézve) szerintem kettös
vereség, nem jelentéktelen kétoldalú tekintélycsökkenéssel.
A kialakult népi (és nemzeti) idegesség ugyan nem hasonlitható egy
"átlagosnak" tekinthetö otthoni október 23 vagy március 15 hangulatához,
de az izlandi "ezeréves demokráciában" nem megszokott.
Részemröl hasonlóan szórakoztam, mint mikor csillagháborút (ezredes szivat
nyilvánosan alezredest és hasonló akciókat) láttam a seregben .
Nem kérdés számomra, hogy itt a politikai tolerancia kimúlására láthattunk
jó példát, amit akár hasonlithatnánk a házasságok nyolcadik évében beálló
menetrendszeru krizishez is. Tudott dolog, hogy hét év alatt az ember
minden sejtje kicserélödik, talán az újból felépult test már nem is
emlékszik arra, miért is volt a frigy. Föleg így lehet a
kényszerházasságoknál, aminek nevezhetnénk a két velejéig kulönbözö
beállitottságú, mégis egymás mellé rendeltetett legföbb közjogi
méltóságot, akiknél a nyolc lehúzott év után mostanra vált a kölcsönösen
(amúgy mélyhutött) széles mosoly unott csucsörré.

Ladu
2004. március 14.