A reggeli után rövid
pihenő következett, azaz számos képeslapot írtunk meg és adtunk postára.
12 óra körül indultunk útnak, hogy eljussunk utazásunk legnyugatibb
pontjára a Snafellsjökull közelébe. Budaldarúrban, már a nyugati tengerparton
álltunk meg először tankolni, valamint a helyi pékségben némi ennivalót
venni. A hazai boltokat megszégyenítő választék, friss áru és udvarias
kiszolgálás ebben a boltban is természetes volt, valamint az is, hogy
a pékárut csak kesztyűbe dugott kézzel fogta meg az eladó. Az ilyen
apróságokra még mindig rá tudunk csodálkozni..
A Snafells félsziget északi oldalán haladva érkeztünk meg a különleges fekvésű Stykkishólmur-ba. A város három egymáshoz kapcsolódó félsziget végén található. Ami még ennél is különlegesebb, az a város temploma, mely először bizarr, de közelről és belülről megszemlélve egészen különleges és szép látvány. Megmásztuk az un. "Szent"-hegyet is, melyről némi rálátás nyílt a kikötőre és egy épp bálnalesre kifutó hajóra. A tiszta időben jól látszottak a havas hegyoldalak Észak felé. Grudarfjördur falu elhagyása után tárult szemünk elé a 463 méter magas Kirkjufell (Templom-hegy), mely közvetlenül a tengerpart mellett emelkedik egészen hirtelen, egy gótikus templom sátortetős főhajóját formázva. Félkörívben kerültük meg, így mindig más-más megvilágításban láttuk a különleges formákat, mely még izlandi viszonylatban is bizarr látvány.
Nem sok volt már hátra Ólafsvík-ig, mely az egyik legrégebbi kereskedelmi központ és halászfalu a félsziget végén. Ezúttal egy vendégházban szálltunk meg (Guesthouse Höfdi). A főként halászatból élő, 3000 lakosú városkában nagy ünnepség volt, a Faeröer-szigetekről érkeztek látogatók. Mindezt az információs központként és múzeumként szolgáló régi kereskedő házban valamint a számtalan zászlót látva tudtuk meg. Sétáltunk egyet a kikötőben, majd megvacsoráztunk a helyi "Grill"-ben, rántott halat sült krumplival. Izlandon stílusosan fagylaltot is kértem utána, de a kicsi, közepes, nagy és extra nagy adagok közül a közepessel se tudtam végezni. Ha egyszer Jégország, akkor nincs mese… Vacsora után felkaptattunk a modern stílusú templomhoz, melybe szerencsére zárás előtt sikerült még benéznünk. A templom dombja alatt terülő focipályán épp meccset játszottak (este 1/2 10-kor), viszonylag népes közönség előtt. A helyi erők épp vereséget szenvedtek, de a játékosok lelkesedése meggyőző volt. Megbecsülik azt a pár hónapot, amit a szabadban focizhatnak.
A városban már az esti koncertre készültek, amikor mi tovább indultunk Nyugatnak, hogy közelebbről is lássuk a Snafellsjökull-t valamint az éjféli napot a tengerpartról. Sikerült is néhány képet készíteni a lemenő nap fényében, bár egy helyen egész népes madársereg támadt ránk. Ez a gleccser valójában egy viszonylag szabályos formájú vulkán, melynek 1446 méteres csúcsára motoros szánnal is fel lehet jutni. Egy keskeny és rengeteg kővel tarkított lávamezőn át vezető úton jutottunk el a félsziget legnyugatibb pontján található világító-toronyig, ahol rövid séta után a sziklákon állva figyeltük a vízbe alábukó napot. Teljes szélcsend volt az Atlanti óceán partján, akárcsak a Titanic éjszakáján. Legnagyobb meglepetésünkre a part közelében néhány ugrándozó delfin is feltűnt. Alig félórával éjfél után nem volt sokkal sötétebb, de pillanatok alatt megjelent a talaj menti köd, így visszafelé haladva már néhány felhőn is keresztül hajtottunk. Ólafsvík főterén még élénk éjszakai élet volt, rengeteg fiatallal.
|
|
||||
