6.nap július 1. csütörtök Thelmörk - Dalvík - Hofsós - Hólar - Saudárkrókur - Blönduós - Laugarbakki 405 km

Sokáig gondolkodtunk rajta, hogy Dalvík-ban (kis halászfalu) megpróbáljuk a Husavíkban tervezett de elmaradt bálnalest, végül lemondtunk róla. A 3-4 órás hajózás után már nem sok idõnk maradt volna a tervezett úticélokra, valamint az ár is jelentõs befolyásoló tényezõ volt. Dalvíkot elhagyva az Eyjafjördur északi vége felé haladtunk. Itt láttam elõször közvetlenül a tengerbe ömlõ vízesést, bár sajnos nem lehetett megközelíteni. Ólafsfjördur kikötõjébe egy különös alagúton át vezetett az út. Az egysávos úton szakaszonként beszögellések voltak, hogy félre lehessen állni. Csöpögött és folydogált a víz a falakon, a hõmérséklet a 3200 m hosszú alagútban 6-7 C fokra esett le

A 82-es út élesen visszakanyarodik a szárazföld belseje felé, majd a hegyek közé ékelõdve vág át a félszigeten. Ez az út jó minõségû volt (nem aszfalt), de a magasabb pontokon olykor 30-40 centis olvadó hó és jég is elõfordult közvetlenül az útpálya mellett, a növényzet még nem is bújt elõ. Egy kisebb folyó völgyében értünk ki ismét a tengerpartra, azaz a Skagafjördur apró sziklás szigetekkel tarkított öbléhez. Itt éppen kifogtunk egy útépítést, de ez nem szegte kedvünket a verofényes napsütésben.

Hofsós mellett meglátogattuk az egyik legrégebbi templomot, mely tõzegbõl épült és annyira kicsi, hogy fejünket lehajtva tudtunk csak belépni az alig 25-30 fõt befogadó helyiségbe. Az itteni mentalitás talán egyik legjellemzõbb vonása, hogy az országúttól jó 200 méternyire álló magányos templomocska teljesen õrizetlenül, nyitott ajtóval és az összes szabadon hagyott berendezési tárggyal együtt látogatható.

Néhány kilométerrel tovább, a hegyek lábához közelebb található a volt püspökség: Hólar (XII. századi). Ez is nevezetes hely, de legnagyobb csalódásunkra a templomba nem tudtunk bemenni, pedig ez az ország legnevesebb mûemléktemploma. Megebédeltünk, majd körbe jártunk a "mezitlábas" közösségi házban, melyhez medence is tartozott. Folytattuk az utat a sziget belseje felé a fjord partján, mely nevezetes a rengeteg itt található lóról. Mi is jó sokat láttunk, gyakran az úttest közepén komótosan sétálgatót is. A lovak nyugodtan reagálnak az autókra, míg a birkák gyakran még az egész lassan közeledõ jármû elõl is hanyatt-homlok menekülnek.

Saudarkrókur városát speciális céllal kerestük fel. Szerettem volna egy kollégám levelét eljuttatni ott élõ magyar barátjához, de sajnos a személyes találkozás nem sikerült. Hamar és könnyen megtaláltuk lakhelyét, de bár jó egy óra múlva ismét visszatértünk, nem sikerült találkoznunk vele. Szívesen megkérdeztem volna, vajon mi késztet egy magyart arra, hogy Izlandon telepedjen meg?

Délnek fordulva egy rövidebb szakasz megtétele után Glaumbaer-be érkeztünk, ahol egy múlt századi életformát bemutató skanzen található. A tõzegfalú tanya teljesen berendezve részletesen meséli el a jó száz évvel ezelõtti gazdag izlandi gazda és hozzátartozóinak életét. Megdöbbentõ, hogy ezen a szigeten hogyan tudtak élni a mai kényelmet biztosító elektromos áram, vízvezeték és központi fûtés nélkül. A téli foglalatosságok: kötés, saga-ák mesélése és igen korlátozott mozgási lehetõség kicsit a medvék téli álmához hasonló hangulatot idézett. Mellette régi plébánia, lakásmúzeum és kávézó található.

Újra Észak felé utazva másodszor haladtunk át Saudarkrókur-on, majd ismét gyengébb minõségû úton a félsziget megkerülésére indultunk. Elhagyatott úton, nagyszerû fényviszonyok között viszonylag lassacskán vágtunk át a kõmezõkön és Blönduós-on át érkeztünk meg este 9 körül Laugarbakki-ba, a következõ szállásunkra. Azonnal megvacsoráztunk a szálloda éttermében (évközben ez is iskolaként szolgál), mégpedig helyi specialitásnak számító birkahúst krumplival és szósszal. A nap éjfélkor ismét a tenger színét súrolva világította meg az épületet, melyben délre nézõ ablakunk volt, így nyugodtan aludtunk.